2014. október 6-7. Budapest / Magyarország
Hungarian

Esemény

Nagyon köszönjük minden résztvevőnek, előadónak, partnerünknek és önkéntesnek, hogy eljött és segített megvalósítani ezt a remek konferenciát. Alig várjuk, hogy jövőre is találkozhassunk!

Beszámoló
 

Mindspace - Act natural!

A Mindspace nonprofit szervezet, amely bevon, átad, feltölt, megold, tanít, és játszik. A Mindspace csapata kétnapos konferenciát szervez arról, hogy milyen egy élhető város, és hogy lehet úgy megszólítani és bevonzani a lakosokat különböző városjobbító akciókba, megmozdulásokba, hogy az szórakoztató és hatásos is legyen.

2014. október 6. Smart city konferencia
Városi játék

Játékról nem lehet csak beszélni. A játékot játszani kell. A Smart City konferencia előestéjén vendégeinket egy, egészen az utolsó percig szupertitkos helyszíneken játszódó 3 órás belvárosi játékra invitáljuk. A résztvevők nem csak azt tapasztalhatják meg, hogy milyen játszani, hanem azt is, hogy hogyan lehetnek részesei Budapest hömpölygő hétköznapjainak. A városi játék során feladatokat kell megoldaniuk, be kell vonniuk a lakosokat, és játszaniuk kell végeláthatatlanul. A játék tanulás és örömforrás, az élet minden területén alkalmazható, ez a gamification. De ezt majd a konferencián részletesen megbeszéljük, előtte inkább megmutatjuk.

2014. október 7. Smart city konferencia
Konferencia az élhető városért, a játékosítás jegyében

Hogyan motiváljuk játékosan a városlakókat, hogy élhetőbbé tegyék városukat? A konferencia a hangsúlyt a játékosításra (gamification) és az élhető városra (Smart City) fekteti. Mindkét témát alaposan körbejárjuk, és egymással összefüggésbe hozzuk. Mitől lesz egy város élhetőbb, szerethetőbb, színesebb, ahol a lakók közösséget alkotnak? Szeretnénk megismerni és munkánkba bevonni a legjobb gyakorlati elemeket, melyek a külföldi városi játékok során már népszerűnek és hatásosnak bizonyultak, és amelyek során óriásplakátok ezrei nélkül sikerült motiválni az embereket.

Kinek ajánljuk?

1. Döntéshozóknak: Akár Budapestről, akár más város önkormányzatától várjuk a résztvevőket, várostervezőket, építészeket, akik kíváncsiak arra, hogy mitől lesz egy város élhetőbb, fenntarthatóbb, szerethetőbb, színesebb és szimpatikusabb.

2. Az üzleti szektor képviselőinek: A gamification, azaz a játékosítás olyan eszköz, mely bizonyítottan hozzájárul a vállalkozások fejlődéséhez, az emberi erőforrások maximális kiaknázásához, az adott vállalat image-ének erősítéséhez házon belül és kívül.

3. NGO-knak: Nincs még egy szektor, ahol annyira elengedhetetlen elem a bevonás, proaktivítás és a hosszútávú céltudatosság, mint a non-profit szervezetek esetében. A konferencián a legjobb külföldi példákat mutatjuk be.

4. Diákoknak: Kevés ennyire színes és izgalmas konferencián vehetnek részt egyetemisták. Az első benyomások nagyon fontosak. Érdemes nálunk kezdeni.

5. Budapestieknek: Akik törődnek környezetükkel, a város részeseinek érzik magukat, és szeretnének még inkább együtt lüktetni a csodás Budapesttel. És persze kíváncsiak arra, hogy más város mitől élhető, vagy mitől nem az.

A konferencia díja 3000 Ft. A regisztráció csak utalás ellenében lesz érvényes.

Hungarian

Program

2014. október 6.

 

18.00-22.00 Városi játék Budapesten

 

 

2014. október 7.

Az előadások magyar és angol nyelven lesznek, tolmácsolást biztosítunk.

9.30-10.00 Regisztráció

10.00-10.30 Megnyitó

 

10.30-11.45 A gamification háttere

10.30-11.05 Bedő Viktor - Tacit Dimension
11.05-11.25 Richard Fromann - GamefulLiving Research Center
11.25-11.45 Holger Prang - Interaction Designer

11.45-12.15 Helyi projektek bemutatása Budapesten

11.45-11.50 Klímanagykövetség Egyesület
11.50-11.55 Kamermayer Egyesület
11.55-12.00 Halastó Kulturális Egyesület
12.00-12.05 Kultúraktív Egyesület
12.05-12.10 90 decibel Projekt
12.10-12.15 Cycling City

 

12.15-13.25 Játékos szünet

 

13.25-15.30 Legkiemelkedőbb nemzetközi gyakorlatok

13.25-13.50 Ania Pilipenko&Melanie Fliszar - Holzmarkt, Berlin
13.50-14.10 Gilly Karjevsky - 72 Hour Urban Action
14.10-14.30 Bindics Gábor - Aliancia Stará tržnica, Bratislava
14.30-14.50 Ruth Zaragoza - Desayuno con Viandantes, Valencia

14.50-15.10 Malgorzata Bartyna-Zielinska - Wroclaw Development Office, Wroclaw
15.10-15.30 Vitek Jezek - Desir, Prague

 

15.30-16.00 Szünet

 

16.00-17.30 A motiváció módszerei

16.00-16.05 Dr. Philip Zimbardo - video message
16.05-16.20 Orosz Gábor - Hősök Tere, Budapest
16.20-16.40 Prievara Tibor - középiskolai tanár, Budapest
16.40-17.00 Kobrizsa Ádám - Mindspace, Budapest
17.00-17.30 Tóth Árpád - Csíkszerda kórus, Budapest

 

17.30-18.00 Szünet

18.00-20.00 Smart City lab a Design Termináltól

20.00-22.00 Fogadás és networking ;Mr Goju zenei aláfestésével

22.00-02.00 Afterparty a Toldi Klubbban Mr Goju-val

Hungarian
Bindics Gábor
Aliancia Stará tržnica, Pozsony

Gábor a Cultural Center Dunaj és a Švihaj Šuhaj bringásfutár cég alapítója, ezek mellett pedig a  Aliancia Stará tržnica-é is, mely 11 különböző szakértőt köt össze és az eddigi legnagyobb városi kulturális projekt Pozsonyban.

more

Bindics Gábor mindezek mellett társalapítója egy olyan különleges kezdeményezésnek, mely munkalehetőségeket biztosít Gemer régióban. A munkahelyteremtés a terület kulturális örökségének megfigyelésén alapul, ezzel erősítve a lakosság motivációját a munkavállalásban. A Kutika, egy roma és gemer hagyomány által inspirált divatmárka a kezdeményezésnek köszönhetően  tudott megalakulni.

Munkája azon a módszertanon alapul, mely egyesíti Visegrád országainak tapasztalatait a skandináv és német tanácsadók véleményével, akik együttműködve képesek átfogó választ adni a még megválaszolatlan kérdésekre – legyenek azok városi, szociális vagy gazdasági kérdések. Dolgozott a Londoni Nemzeti Galériának, sőt még egy mozit  is létrehozott Párizsban.

less
Dr. Bedö Viktor
Tacit Dimension, Berlin

Dr. Bedö Viktor a Tacit Dimension, városfejlesztési játék dizájn labor alapítója, a School for Design Thinking HPI Potsdam előadója, szabadúszó fejlesztési tréner.

more

Több, mint tíz évig kutatott tudományosan olyan intézményekben, mint a Magyar Tudományos Akadémia Filozófia intézete, a Berlini Brandenburg Tudományos Akadémián és a School for Design Thinking-el. 2010-ben megszerezte PhD diplomáját filozófiából a Pécsi Tudomány,-és a berlini Humboldt Egyetemen. Társalapítója lett az Invisible Playground városi játék fejlesztő csapatnak. A cég segítségével nemzetközi művészeti fesztiválokon vehetett részt, mint például a Hide&Seek Weekender (UK), Metropolis (DK), Oerol (NL), Placcc (HUN) és mások. 2014-ben elhagyta az Invisible Playground terepét, hogy saját vállakozásba fogjon, ez lett a Tacit Dimension.

Előadásában a gamificiation különleges felhasználását fogja bemutatni, hogy hogyan lehet vadiúj várostervezési ötleteket tesztelni a játék, játékosítás segítségével.

 

less
Gilly Karjevsky
72 Hour Urban Action, Tel Aviv-Jaffa

Gilly Karjevsky független kurátor és kulturális tervező. MA diplomájának témája: Narrative Environments („Mesélő környezet”) a Central Saint Martins Főiskolán. Társrendezője a ’72 Hour Urban Action'-nek.

more

A '72 Hour Urban Action' egy nemzetközi valósidejű építészeti pályázat 2010 óta, németországi, dániai, olasz és török projektekkel a közelmúltból.

A CAiR kurátora, program művészi lakhelyek teremtésére a városi szférában. Tagja a nemzetközi művészeti bizottságnak, az ArtCube szintén művészek részére biztosít lakásokat Jeruzsálemben. Társkurátor volt 2012-ben a Province - Visitor Centre kutatási projektben és kiállításban, ami a köztulajdon kérdést járta körül. Előadásokat tart Művészet és Elvárosiasodás témában Izraelben és külföldön.

Munkája projekt-alapú, olyan feladatokon dolgozik, melyek a közösségi intézményekben és köztereken megvalósuló művészeti projekteket tesztelik, és támogatják a olyan művek magvalósulását támogatják, amely a dizájn és várostervezés integrációját segítik.

Előadásában a 72 Hour Urban Action mutatja be, amelynek során 72 óra alatt kell a versenyző építészeknek az aktuális teret közösségivé  alakítaniuk.

 

less
Ania Pilipenko
Holzmarkt cooperative, Berlin

Ania Pilipenko (1984) alapító tagja a Holzmarkt projektnek és 2013 óta a Genossenschaft für urbane Kreativität (GuK) (Szövetkezet a városi kreativitásért) elnöke.

more

A GuK egy olyan szövetkezet, melyet a Holzmarkt Collective alapított, hogy szervezze és finanszírozza a Holzmarkt falu megvalósítását.

 

Ania Oroszországban született, ahol jogot tanult, mielőtt 2006-ban Berlinbe költözött, ahol Masters of Arts in Cultural administration témában diplomázott.

2014 Júniusában Ania Pilipenko a Berlini Szenátus esküdtszéki tagja lett a független színház és előadóművészek szponzorálásáért. 

 

less
Holger Prang
Interaction Designer, Berlin

Holger Prang 2009-ben diplomázott a TU Ilmenau egyetemen, mérnöki diplomát kapott Médiatechnológiából és most a  Chora city & energy-nek dolgozik. A  Sustainable Planning és Urban Design elnöke és Prof. Bunschoten-nel a TU-n, Berlinben.

more

Mint interaction designer főleg az Urban Gallery és a BrainBox fejlesztésével foglalkozik. Az Urban Gallery egy módszertan, mely lehetőséget biztosít a részvényeseknek, hogy találkozzanak és együttműködjenek, de ez egyben a megszerzett tudás és tapasztalat menedzsment eszköze is. A BrainBox egy fizikai prototípusa egy előadói térnek, ahol az emberek megtapasztalhatják különféle rendszerek dinamikáját egy tapinthatóbb és fizikaibb módon és hathatnak egymásra térbelileg.

A Chora kutatásait a Concious City felmerülő jelenségére összpontosítja. A globális áramlások terébe való alámerüléssel, melyet az úgynevezett Big Data hozott létre, lehetségessé teszi egy város számára, hogy sokkal reakció képesebb legyen. Új technológiák segítségével az építész képes olyan városokat tervezni, melyek tudatában vannak ennek folyamatával.

 

less
Richard Fromann
GamefulLiving Research Center, Budapest

Richard Fromann szociológus, az online játékok témájában kutató PhD jelölt az Eötvös Lóránd Egyetem Doktori Szociológia szakán.

more

Doktori disszertációjában a „gamification” jelenséget vizsgálja és annak lehetséges kivitelezését az oktatásban, munkafolyamatban és a mindennapi életben. Éves kutatása – magában foglalva mind az online és offline játékosokat - a legnagyobb játékkal kapcsolatos szavazás Magyarországon 2011 óta; megállapításai és kutatási céljai megtalálthatók két weblapon is:  www.jatekkutatas.hu és www.facebook.com/jatekkutatas.

Fromann 2014-ben megalapította a GamefulLiving Research Center-t, Magyarország első, és eddigi egyetlen olyan intézményét, mely a gamification elveit és megoldásait kutatja, fejleszti, oktatja. További cél a játékok működésmechanizmusának jelentőségének és előnyeinek népszerűsítése. Az intézmény munkatársai lelkes pszichológusok, szociológusok, közgazdászok, antropológusok, elemzők és pedagógusok, akiknek fő célja összegyűjteni, egységesíteni és tolmácsolni a kortárs gamification kutatásokat, kialakítani egy gamification tudásközpontot, továbbá elérni mindenkit, akit érdekel a játékos élet.

less
Tibor Prievara
középiskolai tanár, Budapest

Prievara Tibor középiskolai tanár, EduBlogger és ICT rajongó. Három éve kísérletbe kezdett, melynek elsődleges célja, hogy 21. századi tanítási, tanulás módszereket honosítson meg a gimnáziumi tanulmányokban.

more

A kísérlet egy fontos eleme a gamification alapjainak szisztematikus alkalmazása, annak érdekében, hogy növelje a diákok teljesítményét, és rugalmasabb rendszert biztosítson a tanulóknak, kielégítve a különböző tanulási stílusok és elérni kívánt eredmények okozta eltérő igényeket. Tibor tanítványai maguk sem hitték, hogy az új metódusnak köszönhetően milyen csodálatos eredményeket érnek el. Prievara Tibor szerint a siker leginkább a stresszfaktor kiiktatásának köszönhető, illetve a tanulók aktív résztvételének a tanítási módszerek kialakításában.

A Smart city konferencián bemutatja a három éve sikeresen működő tanításii rendszerének tapasztalatat és tanúlságait, bemutatva egy lehetséges utat, a tanítást megújulására.

less
Melanie Fliszar
Holzmarkt cooperative, Berlin
more

Melanie Fliszar (1982) teljeskörű ügyvezetője a Holzmarkt projektnek. Münchenben született, majd 2007-ben Berlinbe költözött. Hivatal és banki menedzsmentben való jártassága révén már a Bar 25 „controlling eye” szerepét tölti be. Az új Club Kater Blau ajtajában megtalálható  mint hétvégi házfelügyelő.

less
Kobrizsa Ádám
Mindspace, Budapest

Kobrizsa Ádám a Mindspace egyik alapítója, ahol 12 szakértővel dolgozik smart city projekteken, valamint nem-formális oktatási témákon. A Lumen Kávézó és Bár egyik tulajdonosa, amely Budapest egyik jelentős kulturális találkozóhelye.

more

Építőmérnöki végzettséggel és szociológiai tanulmányokkal felvértezve dolgozott a vízgazdálkodás területén, valamint a Magyar Kerékpárosklubban, a MOME line csapatában majd saját cégeket alapított. 

 

A Mindspace csapatával a legfontosabb projektjei a "Smart City Budapest" kezdeményezés, valamint a "Danube Flow - Hív a Duna!" és a "100 szóban Budapest". A kulturális városfejlesztés, az élhető város áll érdeklődése középpontjában, valamint a hálózati együttműködések gyakorlati megvalósítása.

less
Orosz Gábor
Hősök Tere, Budapest

Orosz Gábor szociálpszichológus és egyetemi adjunktus. Az ELTE PPK Pszichológiai Intézetében tanít, emellett Budapesten, az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetében dolgozik.

more

Gábor kutatási területei: konstruktív és destruktív versengés, iskolai csalás, szociális reprezentáció, időperspektíva, a hangulat tárgyalásokra gyakorolt hatásai és a tanárok lelkesedése.

less
Tóth Árpád
karvezető, Budapest

Árpád professzionális karvezető és zenei oktató, aki valóban hisz az együtténeklés erejében.

more

Budapest-szerte számos alternatív énekléssel kapcsolatos esemény megvalósításában vesz részt: közösségi kórusával koncerteztek Budapest egyik legnagyobb bevásárlóközpontjának parkolóházában, meglepetés énekkel szórakoztatták az új metróvonal utasait, további flashmob eseményekkel boldogították a városlakókat. A CSIIIKSZERDA nevű kórussal szervezi Magyarország talán egyik legegzotikusabb kórusfesztiválját, a Kórusok Éjszakáját, ahol egy estére a Palotanegyed közterei is koncertteremmé válnak, teret kapnak a hangok. 

less
Ruth Zaragoza
Desayuno con Viandantes, Valencia

Desayuno con Viandantes olyan személyek csoportja, akik érdeklődésének középpontjában a nyilvános terek kihasználása áll.

more

A projektekben kiemelt szerepet kap az emberek bevonása, akik a projektek segítségével városi, vizuális, művészi, politikai és gasztronómiai élményeiket megoszthatják egymással, illetve a környezetükkel, valamint olyan kapcsolatokat alakíthatnak ki, melyek a későbbiekben is kapcsolatok maradnak a társadalmi területeteken dolgozók között.

A csoportot Boris Strzelczyk (építész), David Estal (építész), Jose Belenguer (vizuális művész), Manuel Ibarra (szabadúszó), Mariví Martín (szakács), Mi-chael Filez (vizuális művész), Raül Yago (építész), Sandra Sancho (kulturális szakember) és Ruth Zaragoza (vizuális művész) hozta létre.

2008. november 22-től, az első alkalomtól kezdve, az eddigi utolsóig, 2013 novemberéig, a Desayuno ünnepségek keretében 44 reggelit szerveztek meg: tereken, kereszteződésekben, hidakon, és körforgalmakban, éppúgy a város központjában, mint a külterületeken. Számos helyen és együttműködésben más lakossági kezdeményezésekkel.

less
Dr. Philip Zimbardo (videó üzenet)
Hősök Tere, San Francisco

A Heroes Square kezdeményezés tudományos hátterét a Heroic Imagination Project (HIP) biztosította, melyet Zimbardo alapított San Francisco-ban, Californiában.

more

Zimbardo professzor 1933-ban, New Yorkban született. A Brookyn-i főiskolán diplomázott pszichológiából, szociológiából és antropológiából. Később, a Yale Egyetemen, ahol Neal E. Miller volt a konzultánsa, megszerezte PhD-jét pszichológiából. Tanított a Yale-en, a New Yorki Egyetemen, majd később a Columbia Egyetemen is. A Stanford Egyetem pszichológia szakhoz 1968-ban csatlakozott.

Zimbardo Professzor egy speciális videó üzenetet küld, kizárólag a konferencia résztvevői számára.

less
MALGORZATA BARTYNA-ZIELINSKA
Wroclaw Fejlesztési Iroda, Wroclaw

Malgorzata Bartyna-Zielinska várostervező a Wroclawi Fejlesztési Irodában 2006 óta. Aktív tagja a Lengyel Várostervezők Szövetségének, ahol a szervezeti és együttműködési ügyek szakértője.

more

Mint várostervező, a helyi ötletek és tervek megvalósítására szakosodott, ezen belül is az Óváros megújulása a szakterülete. Nagyon érdekli a Smart City koncepciója, folyamatosan figyeli és elemzi, hogy Wroclaw városa mennyire tud lépést tartani az Okos Város koncepciójával.

less
VITEK JEZEK
Desir, Prága

Vitek (26) a Rekola.cz, egy cseh bicikli megosztó rendszer alapítója. Digitális nomád, aki minden évben a hideg prágai telek elől egészen a déli országokig “fut”. Valamint a Desir csapatában dolgozik, velük városi projekteket valósítanak meg.

more

A Desir prágai “őrültek” csapata, akik a legkülönbözőbb csínyeket és játékokat szervezik Prágában, főleg középiskolásoknak. A Desir fontosnak tartja, hogy tipikus városi elemeket használjon a játékok során. A csapat szerint a város egy élő organizmus, amely sosem szűnik meg fejlődni, változni. Emberek tömege, sorok, közlekedési dugók, tömegközlekedés, utasok, más szóval, a város utánozhatatlan atmoszférája, amely ideális hely a játékokhoz és a szórakozáshoz.

Mindezek mellett hosszútávú kerékpáros is, folyamatosan teker Prágától Párizsig, Isztambulig, Koppenhágáig és így tovább. Ahogyan Vitek mondja: „Ez segít nekem felfedezni új kultúrákat és ötleteket, hogy inspirációt találjak, ami rendszerint a szemünk előtt van, nekünk csak meg kellene látni.”

less
Jaskó Bálint (moderátor)
színész, Budapest

Bálint érettségi után az Új Színház Stúdiójában játszott két évig. 2007-től az akkor alakult KOMA színházi csapatához csatlakozott, ahol hét éven keresztül vett részt a munkában.

more

A KOMA-val több előadást készítettek, majd 2011-től Budapest XV. kerületébe költöztek át, ahol elkezdték a közösségi színházi működést megalapozni. 2014-től szabadúszó színészként dolgozik.

Bálintot az évek során egyre inkább a színházi nevelés kezdte érdekelni. Jelenleg kőszínházak és független színházak mellett több színházi nevelési előadásban játszik. A színházban is az érdekli, hogy hogyan lehet egy előadás alatt egy közösséget összehozni.

 

less

Helyszín

PREZI HQ

Nagymező utca 54.
Budapest,
Magyarország

Prezi House of Ideas: Helyileg elterjeszteni fontos és globálisan releváns nagy ötleteket, tudományos, művészeti, dizájn és technológia területekről.

Hungarian

Partnerek

 

Szervező

 

Támogató

Stratégiai partner

Külön köszönet

Programunk a Design Hét Budapest 2014 eseménysorozat hivatalos része

Visegrád partnerek

 

  

 

További partnerek

 

 

Hungarian

Maximum résztvevők száma a Városi játék eseményre 100 fő.
Maximum résztvevők száma a Konferencia eseményre 220 fő.

Jegyár: 3000 HUF

A regisztráció csak a 3000 forintos jegyár megfizetésével lesz érvényes, melyet az alábbi bankszámlára kérünk utalni: Mindspace Nonprofit Kft. (szlaszám: 16200010-00207276, SWIFT (BIC): HBWEHUHB)

Hungarian